remélem Mihailgrad lakói értékelik, milyen stabilan kisujjamban tartom a cirillt...

first of all, nagy gratuláció Dudás Mikinek, aki az első válogató megnyerésével (K1 200 m, a sportág kajak-kenu) komoly esélyt teremtett magának arra, hogy Kökény Roli és Bíró Öcsi után harmadik Teremúrként kijusson Londonba. és hát kézcsók Márfi Mesternek, a Kajak-kenu Mourinhojának inet. (tudom, Bíró Csabi is kijutott, neki is gratulálunk.szép volt, Csabi!)

úgy egy hete kezdtem írni ezt a posztot, mindig valami aktualitás apropóján akartam végre élesíteni, közben viszont lezajlottak a nagy dolgok, ezért most már beharangozót olvassátok.

összesen hét csapatot sikerült végül, a nagy nekibuzdulás után összeállítani. sorsolás végül nem volt, aki szingliben jelentkezett, a szövetség csapatába került. nevezhetnénk öket akár videotonnak is.

a csapatok tehát, szigorúan nevezési sorrendben:

1. Tibor Igazgató Úr csapata

- csak Barna Urat ismerjük, tehát igazi surranópályás sötét lovaknak számítanak. Tiborunk minden szempontból fantasztikus, valószínüleg menedzsernek is.

2. Gere Tanár Ùr csapata

- Itt Gere mester mellett ismerös még Kovács Barna is, az ismeretlenség homálya így csak 33,33%-ban fedi öket. masszívak.

3. Dudás-Péntek-Vallus (Mihályfalva)

- róluk esett már szó, összeálltak mint a cisbugyi. kontrarugóra jár az agyuk.

4. Bakos-Nátuly-Szücs-Tóth

- topfavorit banda annak ellenére, hogy az igazi összeszokott társaságból Csabi sajnos nem tud részt venni az eseményen, akinek helyére és posztjára egy szemfüles húzással a gólkirályi cím szerény védöjét, a Galaxis Urának nemzöjét igazolták. nem jelent ez rajtuk kívül az ég-világon senkinek sem jót.

5. Flemming-Nika-Stubán-Takács M.(Café Ollé)

- szeretjük a tiki-takát. és szimpatikus, szerethetö csapatunk van.

6. Boda-Gál-Tátrai

- Predator I, II és III., egymás mellett a polcon.  

7. Darab-Galla-Kelemen N.-Kelemen V. (a szövetség csapata)

- ök a hösök, már most elöre leszögezhetjük. nem összeszokott társaság, de senki ellen sem esélytelenek.

 

bövebb elemzés holnap.

 

A kezdés nem változott, tehát

2012 június 30. 14:00, Müegyetem, K ép. II Tornaterem

Anyagiak: mezzel együtt kb. 6.500,00 HUF (hatezeh)

 

Aki a felsoroltak közül nem jelenik meg, azt szaros lapáttal segítjük hozzá az auratérképéhez.

 

most már csak tényleg kettöt kell alunni

:)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teremurak.blog.hu/api/trackback/id/tr234599415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása