Ez a múlt hét összefoglalója lesz. Elnézést kérek a késlekedésért.

Címszavakban:

14 játékos, 1 néző, 1 újonc, egy darab türhő troll (~büdösparaszt), hőség, egy rég nem látott csapat, két rég nem látott arc, két világsztár, egy jó tízes, fejesgól, mészárosok reloaded.

Bontásban:

14 játékos

Böllér csoport: Boda-Gere-Nátuly; jelük: bárd, húsklopfoló, filézőkés; óvónő: Freddy Krueger

Az összeállítást megint jól benéztük. Robi helyett most a futóműgondokkal küszködő Nátuly úr dolgozott a két összeszokott executor mellett, az eredményekben azonban nem mutatkozott eltérés. Az óvatosságra ítélt Csaba volt jellemzően hátul, Csepel Robbenje a kapuból előre került az operatív sorba, ahol Gere Tanárúrral egymást és az ellenfeleket jól olvasva úri kedvüknek megfelelően lődözték a gólokat. Ha egy-egy csapatnak sikerült a két támadót levédekezni, akkor pedig jött a félelmetes Nátuly-bomba. Magabiztosan nem volt tanácsos ellenük pályára lépni, ha nagyon belefeledkeztek a belezésbe passzolgatásba, akkor egy hajszálpontos egészpályás lövéssel, vagy egy szélsebes kontrával időlegesen meg lehetett tőlük szabadulni, hogy egy kicsit gyakoroljunk egyéb csapatok ellen is.

Single Player csoport: Barcsai-Ifj. Darabos Z.-Németh T.; jelük: toronydaru; óvónő: Fa Nándor

Egy csapatba került a nálunk újonc, de a németeknél stabil utazó kerettag Schweinsteiger (as known as Barcsai Miklós), és a Darabos klán rég nem látott két reprezentánsa. A csapatuk játékában minden megtalálható volt, ami kedves a szemnek és hasznos a karriernek, hiszen mindhárom játékos jól cselez (Oh Schweini, az a rainbow kick...), jól lő és (viszonylag) lelkesen védekezik, csak az picinyke valami, a sogenannte gewisse etwas, a passz hiányzott nagyon. Őket nézve az ember szemei előtt a nyocvan-száz év múlva esedékes hagyatéki tárgyalásuk képei jelentek meg, ahol is a szintén elaggott rokonok szájpadláshoz tapadt nyelvvel, izzadó tenyérrel várják, hagyott-e rájuk labdát Miki/Zoli/Tomi, mert annak idején hiába vártak éveket a hosszún, a gömb csak nem gyütt. Aztán az ellenfelek építő kritikájának hatására felfedezték a csapatjáték pajzán örömét, és a vége felé már termett nekik is bőségesen babér.

Szikla csoport: Bakos-Gacsó-Stubán; jelük: kő-papír-cselló; óvónő: Sean Connery

A kétszeres apukák, a minden hájjal megkent lókötők vízipólósok és Lionel Messi. Bár a névsor alapján tündöklő támadójátékot vártunk, inkább a védekezésben voltak szilárdak, összesen talán ha négyszer kikaptak. Legtöbbet Bálint játszott hátul, a szokásosnál jobban visszahúzódva, ez adta a stabil hátteret. Elől gyakran akadozott a gépezet, Leo (csúcsforma időzítés előtt...) néha azért megvillant, Stubi pedig (mint később kiderült) még tartalékolt. Nehéz volt ellenük, leginkább csak Krueger óvónéni csoportja bírt velük. Ezúton szeretnék még köszönetet mondani Messinek, hogy a vb előtt még eljött hozzánk. Ha teheti, jöjjön gyakrabban, nagy élvezet ilyen szűk körben is a játéka. Bálint és Stubi pedig ne szomorkodjon, hogy Dénes idén nem számít rájuk, ez az év számára még a csapatépítés jegyében telik. Azt kérte tőlem, addig is tartsunk titeket formában.

University Hangover csoport: Major-Péntek-Vallus; jelük: sör-párna-index; óvónő: Sir Alex

A csapatra tagjaira jellemző (jó esetben vizsgák utáni) másnaposság elviselhető fázisba ért. Tamás mérnök úr péntek esti elhajlása vállalható mértékű volt, Mihail sikeresen tudta le utolsó idei vizsgáját is (Gratulálunk!!!), Bazsi pedig jó úton halad efelé (Szurkolunk!!!). Minket például rendszeresen elvertek (jó, ki nem?), de igazán nem állt össze a játékuk. A védelmüket könnyen zavarba lehetett hozni, még akár Mihállyal a kapujukban is. Voltak jó időszakuk, ez el is várható persze egy ilyen játékosállománytól, de érezni, friss még az utolsó hányás szaga vizsgaidőszak emléke.

Anoním pszichiátriai csoport: Flemming-Gál-Németh A.; jelük: kényszerzubbony-nyugtató-zsepi; óvónő: John McEnroe

Szegény Attila! Eljön hozzánk élete kihívása közepette egy kicsit kikapcsolódni, erre mi Bencével fainul gallyra vágjuk az estét. Attila megtett minden tőle telhetőt, ha mi magunk is hozzátettük volna a magunkét, akkor nem törte volna fel seggünket a pad. Bence lőtte az összes gólunkat (2) és volt még három döntetlen is. A heti tízesben kicsit köszörültünk a csorbán, de erről elég is ennyi. Meg kell említenem Szurkoló Nr.1.-et, aki  vitézül ülte végig a hosszú estét, de sajnos végig kellett néznie kedves férje ámokfutását is. Tehát:

A türhő troll esdekel

Ez én vagyok, és mindenek előtt szeretnék tőled Tamás, bocsánatot kérni! A labdáért folytatott küzdelem során elborult aggyal megpróbáltalak többször is felrúgni (hála Istennek, nem sikerült), ez nagyon nem volt szép. Nem tett velem senki ezen a pályán olyat, ami miatt viselkedhettem volna így, főleg te nem Tamás. Remélem nem vettem el a kedvedet attól, hogy ezután újra velünk játsz. Nehéz hetem volt, sok apróság vezetett a biztosíték leoldásáig, de ez sem mentség. Mindenki mástól is szeretnék bocsánatot kérni, akinek ez a kellemetlen incidens negatívan befolyásolta az estéjét. Ígérem, legközelebb nem leszek ilyen, vagy ha igen, hamarabb kimegyek a budiba ajtót csapkodni. Emiatt eltiltás jár nekem, ügyemet a fegyelmi bizottság még tárgyalja.

Tízes: Boda-Flemming-Gál-Németh vs. Bakos-Stubán-Péntek-Vallus 7-5

A végére maradt a jó tízes, ami elhozta az igazság pillanatát Attila és Stubi számára is. Attila lőtt egy bődületes kétkapufás gólt félpályáról, Stubi pedig élete formáját hozva úgy élt a pályán, mintha medencében lenne. Csapatát egymaga cipelte a vállán, lőtt egy mesterhármast és fejelt egy gólt, minden elismerést megérdemel. (Az ötödik gól Bazsié, szintén bomba, szintén a Mázsa térről.) A két csapat között Boda úr játéka jelentette a különbséget, tarthatatlan volt, mint mindig.

MVP:

Stubi a tízesben nyújtott felejthetetlen alakításért és a Boda-Gere páros, a fentebb részletezett okok miatt, immár sorozatban másodszor. (Nátuly úr most azért nem, mert bár a sérülése ellenére rúgott négy gólt, az ő esetében a maga által igen magasra tett mércéhez kell mérnünk.)

Play Of The Week:

Ritkán ilyen egyértelmű: Stubi fejese a hosszúba pattintva, Bazsi jobbról érkező beadásából. Bravó!

Ez volt június első szombat estéje. Elgurult, de meglett, peace tezsvíreim, peace.

A bejegyzés trackback címe:

https://teremurak.blog.hu/api/trackback/id/tr312073059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása