morientes 2010.05.10. 01:23

Nagy köszönet!

Április 24.-én sikeresen elvégeztük szeretett tornatermünk részleges felújításából ránk jutó részt. Két ács kollégám, Fauzer József és Porcellán Csaba segített a munkában (illetve igazából mi segítettünk nekik...), nélkülük az az este valóban nem jöhetett volna létre.

Álljon itt önkénteseink névsora is, szigorúan érkezési sorrendben (apróbb, néhány perces eltérésekért felelősséget nem vállalok, de kábé így volt): Bakos Bálint, Stubán Balázs, Tóth Róbert, Nika Tamás, Galla Attila, Torma Károly, Vinkovits Bálint, Nátuly Csaba, Boda Csaba, Bagyula János, Péntek Balázs, Major Tamás, Gere Gábor.

Hálás köszönet nekik, nagy jutalmuk lészen.

Köszönöm mindenki másnak, aki jelezte segítői szándékát, akár az első januári kidobolás óta többször is, de aki számára ez az időpont mégsem volt megfelelő.

Félreértés pedig ne essék, kicsit sem neheztelünk azokra, akik ebben nem vettek részt, éppen a szükséges és elégséges létszám állt így rendelkezésre a munka elvégzéséhez. Jöjjenetek ezután is bátran játszani.

Talán nem ez volt az utolsó ilyen jellegű akciónk, de ez még képlékeny téma, nem érdemes most több szót vesztegetni rá.

A bejegyzés trackback címe:

https://teremurak.blog.hu/api/trackback/id/tr551987372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása