morientes 2010.05.01. 13:29

Köszöntő

Szevasztok Teremurak, szevasztok Magyarok!

 

Blogot indítunk.

Hasznos, ha van egy felület, ahol elérhető a lesz folyó ügyeinkkel kapcsolatos összes információ, és ahol közzé tehető minden építő javaslat rendezvényeink sikere és további hosszantartó működésünk érdekében.

Fontos, hogy van egy fórum, ahol beszélhetünk a pályán történtekről, azért hogy a szép emlék a saját kicsi legendánkká nemesüljön, és azért is, mert a kellemetlenség, a tusakodás hevének meggondolatlansága nem maradhat kibeszéletlen, megbánás és megbocsátás nélkül.

Érdekes lehet, hogy aki szeretné másokkal megosztani a játék, a mozgás öröme által indukált gondolatait, az itt majd büntetlenül megteheti. Tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Azért használtam a bevezető mondatban többesszámot, mert néhány betűmániás sporttársat hamarosan társszerzőként fogunk itt köszönteni.

Nem utolsó sorban pedig örömteli, hogy itt elmondhatom, mennyire hálás vagyok a Jóistennek, amiért segített létrehozni és segít működtetni ezt a -minek is nevezzem- sportközösséget, és hogy itt megköszönhetem nektek is, kedves Teremurak a részvételeteket, a hozzáállásotokat, az esetenkénti áldozatvállalásotokat, amilyekkel értelmet adtok közösségünk létezésének.

Tehát ezután itt is leszünk, tessenek rendszeresen idelátogatni.

Isten áldását kérve mindannyiunkra, tovább sportsikereket remélve

Olivér

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teremurak.blog.hu/api/trackback/id/tr291966463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása