Járt a szája, járt a szája. Még kommentelni sem átallott. Hogy ez vagy az a csapat túl erős. Hogy azok nem lehetnek újra egy csapatban. Meg hogy ő nem akar az egyik választó lenni, mert abban ő nem jó. Nyeeenyeeenyeee.... A mostani draft (igen, nálunk szerényen így hívják a játszótéri választást...) után azonban kaján vigyor ült ki az arcára, és halkan annyit mondott: Ez így jó lesz. Aki nem találta volna ki (ő maga már biztos, és most egy elsőosztályos fiúcska szende pírjával az arcán fogalmazza következő kommentjét), Big T.-ről volt eddig szó. Csapata úgy robogott át a mezőnyön, mint részeg kamionos a birkanyájon, de az este emlékezetes marad sokminden más miatt is, ilyen pölö a legakrobatikusabb játékosunk visszatérése, az év zoknija, az eddigi legmagasabb létszám, a legtöbb női játszótárs, a rajongóknak Laczi hiánya, a kirívóan magas nézőszám (egy), vagy a drámai nagyjelenet a pipitér közepén (csak úgy repkedtek a tollak, hujj...). De térjünk vissza ahhoz a vigyorhoz, és hogy milyen hamvába holt igyekezettel próbáltuk letörölni aztat onnan.

X: Bakonyi-Kass-Nagy D.-Szabó-Vinkovits

Szóval ez az a bűnbanda, akik végig veretlenek maradtak, és akik soha többet nem lehetnek együtt. (hátha nekem is bejön a sírás..) Bemutatkozott az eddigi legkomolyabb profi múlttal rendelkező hölgy játékosunk, és ha már erre járt, alaposan oda is vágta a névjegyét. A ziccerek ültek, és a csapatra jellemző szigorú védekezés az ő posztján sem gyengült, sőt! Robi virtuóz betöréseket produkált és jól passzolt (!), Dávid ma inkább védekezésben és helyezkedésben jeleskedett, Big Toma és Bálint pedig ezúttal képességei szerint játszott. Big Boy végre dobott kintről, igaz csak egyet, de az bement, Bálint pedig uralta a légteret, nagy passzokat adott és tarthatatlan volt egy-az-egy ellen. Ez volt hát a kosárlabda hengerelvét ma este újraértelmező csapat, a kaján vigyor oka.

Y: Barcsai K.-Barcsai M.-Darai-Nika-Szvetnik

Darai úr (a továbbiakban Kis Goofy) jó ízléssel, jó szemmel válogatva szárnyai alá vette a tehetséges és nagyon lelkes tanulólányt, Zugló rémeit, Angyalföld kengyelfutóját és egész jó kis csapatot formált belőlük a tanfolyam során. Angélával jó lenni, mert bátran lehet rá számítani védekezésben és jól használja ki a labda birtokváltása körüli másodperceket, hogy aztán félpályán túl egyedül törjön kosárra, vagy szolgálja ki a felérkező társakat mesteri labdákkal. (Remélem az orra jól van, ezúton is elnézést kérek a rossz passzért.) A Barcsai fivérek most nem használták ki gyorsaságukat de távolról félelmetesen dobtak -főleg Miklós, és agilisen védekeztek, és az ugye mindennek az alapja. Toma úr későn jött, korán ment és eleve több sebből vérezve érkezett a helyszínre, így ma nem alkotott maradandót, de még így is képes volt ellenünk egyszerre négy emberen védekezni. Külön szót érdemel Goofy, aki korát meghazudtoló érettséggel képes egy csapatot irányítani, különböző pedagógiai feladatokat ellátni, emellett pedig olyan képességekkel és rugókkal rendelkezik, hogy annak még a jutjúbon is csodájára járnak. Ma is láttunk tőle nagyon szép dolgokat, hibátlan középtávoli tempózást, mennydörgő, vastapsot kiváltó blokkolásokat. Sőt, egyszer még a nyakamba is felült, de mivel a koreográfiába nem voltam beavatva, hamar bomlott a formáció. Jók voltak, szoros mérkőzéseket játszottak, váltakozó sikerrel.

Z: Bakos-Flemming-Nagy M.-Tóth A.-Tóth Sz.

Hát kérem, mi a mosoly (nem vigyor) csapata voltunk, egy nagy pulzáló peace jel, egy jóságos nagymama a kisonyokák zsúrján. Igyekeztünk nem zavarni senki játékát, nehogy esetleg sértődés legyen a dologból. Anna, csak Anna mutatta az utat, de mi nem bírtunk vele tartani. Vadmacskaként védekezett és fúriaként támadott, örjöngő harcot vívott a támadó lepattanókért ez a csöpp teremtés, mi meg csak mosolyogtunk, mosolyogtunk. Bálint sérült volt, én lassú és öreg, Máté és Szabi kicsit bizonytalan, de a mosoly töretlen ott ült az arcunkon (kinek-kinek a maga okáért), mintha virágot szedni mentünk volna a rétre. Bálint és a magam nevében, és biztosra veszem, Szabi és Máté helyett is mondhatom, semmiféle botanikai terméknek nem volt köze a mai teljesítményünkhöz, ez ma ennyi volt. Smile. A végén, amikor a mezőny közel fele mindenféle mondvacsinyált okokkal lelépett, a másik Nagy testvérrel kiegészülve megvertük a resztlit, de ez nem mérvadó, a derbi idején teccetek vóna villantani.

MVP Of The Week

Női: Kass kisasszony, aki egyúttal a hét újonca címet is kiérdemelte.

Hím: Darai és Vinkovits, mindketten tarthatatlanok voltak, egymást pedig gondosan elkerülték. Hja, ésszel él az ember.

The Fuszekli Of The Week

Nem hagyomány, hogy az öltözéket dijjazuk, de nem mehetünk el ezúttal a látottak mellett: Az este divatját egy döbbenetes Garfield (ha jól láttam, ha nem, bocs) nokni uralta, amihez nem érhetett fel a titok, sport és egyéb típusú gombafogók mezőnye. Sajnos nem tudtam élőszóban gratulálni, pedig kellett volna. Véletlenül sem akar ez bántó megjegyzés lenni, kúl dolognak tartom az akár kényszer szülte extravaganciát, és magam is be fogok szállni a versenybe. Győzike Fashion Contest Rulez!

Play Of The Week

Vinkovits Bálint egyik megmozdulása az, de sajnos nem emlékszem rá pontosan, csak hogy milyen fain volt. Meg is kérdeztem a mellettem ülő menyasszonyát (Gratulálunk ám!), egyben a legszigorúbb kritikust, Krisztinát, aki szintén eufórikus hangulatba került elismerően biccentett az akció láttán.

Reméljük, Krisztinát jövő héten újra mocorgóban köszönthetjük a pályán.

Heti szabályértelmezés:

A nagyjelenet láttán felmerült az igény a hiszti kosárlabdapályán szabály szerint való  definiálására és a szankciók ismertetésére. Ehhez újra fel kell idézni a kérdéses szituációt. Tehát Róbert birtokolta a labdát, elment Miki mellett, de fennakadt az összezáró zónán, és felvette két kezébe a labdát. Miki hátulról Robi két könyökét kezdte -mintegy varrógépként- böködni, ami után Robinál felforrt a víz, szembefordult Miklóssal egy kis csihi-puhit remélve. Szerencsére csak verbális inzultus kerekedé az ügyből, amibe Karcsi is bekapcsolódott, öccsét védendő. Robi felindultságában (de magát példásan kontrollálva!) néhány vaskosabb, elsősorban építőiparban használt szakkifejezést mormolt a bajsza alatt, majd elhagyta a játékteret. Az általam fellelt, vonatkozó paragrafus a következőként szól:

49. § Játékos által elkövetett technikai hiba

49.1    Meghatározás

          49.1.1    A játékos által elkövetett technikai hibák olyan játékos általi hibák, amelyek nem járnak az ellenfél játékosával történő testi érintkezéssel.

          49.1.2    Technikai hiba, ha a játékos figyelmen kívül hagyja a játékvezetők figyelmeztetéseit, vagy olyan taktikákat alkalmaz, mint:

·         Tiszteletlenül viselkedik a játékvezetőkkel, a komiszárral, az asztal hivatalos személyzetével, az ellenfelekkel, vagy megérinti őket.

·         Sértő módon beszél, gesztikulál, vagy hergeli a nézőket.

·         Hergeli az ellenfelet, vagy gátolja látásában azzal, hogy közel a szeméhez mozgatja a kezét.

·         Késlelteti a játékot azzal, hogy megakadályozza a bedobás azonnali végrehajtását.

·         Nem emeli fel megfelelően a kezét, amikor hibát ítéltek ellene, és erre a játékvezető felszólította.

·         Mezszámot cserél anélkül, hogy közölné a jegyzővel és a játékvezetővel.

·         Jogosulatlanul elhagyja a játékteret.

·         Úgy kapaszkodik meg a gyűrűn, hogy arra teljes súlyával ránehezedik.

·         Zsákolás közben a játékos:

-         Egy pillanatra és véletlenszerűen megfoghatja a gyűrűt.

-         Megkapaszkodhat a gyűrűn, ha a játékvezető megítélése szerint ezzel a saját vagy más játékos sérülését igyekszik megelőzni.

Tehát Miki faultolt, ez tiszta sor. A fair play alapon játszott kosár szabályai szerint ezt Robinak kellett volna bemondani. Ő azonban valami mást mondott be. Pofázásért tehát jár neki egy technikai, mint ahogy a Barcsai fivéreknek is. (Ezt nem másoltam ide, de technikai hibából összesen egy lehet, a második után automatikusan mehet zuhanyozni a delikvens.) Robi pedig elhagyta a játékteret is, tehát kimerített a harmadik pirossal kiemelt sorban foglaltakat is, ilyenkor a spori befúja a másodikat, tehát nem várja már vissza Durcit játszani. Szerencsére mi nem vagyunk ilyen szigorúak, Róbert pedig alapvetően egy úriember, aki miután elszívta aznapra rendelt 50. egészségügyi rudacskáját, beállt újra közénk.

Egy apró, de fontos megjegyzés: nem szeretjük az erőszakot, sem fizikai, sem verbális szinten, kérek mindenkit, tartsuk ezt távol a rendezvényeinktől. Nem volt eddig sem, és remélem nem is lesz ezután sem szükség arra, hogy bárkit kitiltsunk magunk közül, de ha átlépi valaki azt a bizonyos határvonalat, akkor ezt fogjuk tenni. Igaz ez rám is, mert én sem vagyok angyal (erről bővebben a következő fociposztban...), mindenkinek lehet rossz napja, hete, hónapja, ami kipattanhat a küzdelem hevében, de azt sosem a labdajáték hivatott levezetni, ez mentálisan inkább csak igénybe veszi az embert. (Erre ajánlom inkább a futást, gyúrást, ökölvívást for example) Tartsuk azt mindig szem előtt, hogy ide játszani=magunkat jól érezni jövünk, és általános esetben még mi is fizetünk érte. Köszönöm.

Sukár lenne egyébként, ha hamarosan a zöldel kiemelt rész megsértése miatt kellene valakit kibloggolnom.

Még egy fontos megjegyzés: csajok dobásait nem sapkázzuk (=blokkoljuk tovább egyenlő prakkeroljuk) le, parasztok! Mert nem egy dicsőséges tett. Persze, ha olyan szintű hölgyjátékos érkezik, aki ellen ez kihívás, ott nem érvényes az íratlan szabály. Azt mondjuk úgyis észrevesszük, mivel ő nyom le minket.

A csütörtöki viszontlátásig.

Hajrá Celtics!

A bejegyzés trackback címe:

https://teremurak.blog.hu/api/trackback/id/tr822061909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BigT 2010.06.07. 12:52:10

Hehhe, hát lehet valóban picit erős lett a csapatunk:P.Mondjuk Bálint nagy boost volt, nélküle talán egál lett volna.

Egyre inkább úgy érzem, hogy ahova ő megy, az a csapat nyer...:D

(Egyébként tartom így is, hogy túlértékeltek)

morientes 2010.06.09. 22:09:50

@BigT:
volt ő elég sokat szívóágon. mindig sokat tesz a csapatáért, sosem alibizik.

(egyébként nem értékelünk túl, hamis az énképed)

[A] 2010.06.09. 22:25:15

Bíbolygom,tetszetős nagyon a beszámoló:]
(Igaziból szünni nem akaró röhögőgörcsöm van:D)

morientes 2010.06.13. 22:46:45

@[A]:
köszönöm. a bíbolygást azonban hiába gugliztam, vagy kérdeztem meg okosnak látszó emberektől, nem értem pontosan. csak sejtem. megtisztelne, ha definiálná a fogalmat.
(igazából szerintem Ön hízeleg.)

[A] 2010.06.17. 23:32:09

Tartozom egy vallomással:A bíbolygás egy lopott kifejezés,és ahogy kitalálója definiálja:Élet.Érzés.(Számomra ez leginkább egy kiadós,őszinte nevetésben nyilvánul meg leginkább,úgyhogy megnyugtatom önt ,valami jó dolog:P Úgyhogy tesék nyugodtan dícséretnek, avagy hízelgésnek venni;))jah és BÍBOLYOGNI!!!:P

morientes 2010.06.19. 23:04:21

@[A]:
vallomással nem tartozik, kedves háromnevű barátom, az talán erős lenne. a bíbolygás definíciója viszont begbíbolyogtató volt, az egész web2 közösség nevében hálásan köszönöm.
egyébként használja-e középső nevét, a hangzatos A-t, vagy csak keresztnevén, Szögleteszárójelbezárva-ként szólítják szerettei?
(és ha igen, akkor vajon hogyan becézik?)

[A] 2010.06.20. 10:43:33

Inkognitóba maradnék:]

[A] 2010.06.23. 08:43:07

Nem szeressük a -cska ,-cske és egyéb kedveskedő(cuki) képzőket.(az elrettentés érdekében, példának okáért:KapcsoszárójeleCSKE):D

morientes 2010.06.24. 01:12:47

@[A]:
Az Ön neve ezek után csak Tantusz lehet. Az inkognitóját pedig azért néha vegye le, mert még beleizzad.

[A] 2010.06.24. 10:18:04

Oh,nem azzal a bizonyos tantusz leeséses dologgal volt gondom,de állok elébe ha csúfolódásra kerül sor:P
süti beállítások módosítása