Felfokozott médiaérdeklődés, szokatlanul magas nézőszám, három csapat, kilenc labda, tizenhárom játékos, kiegyenlített mezőny, parádés újoncok, neves hiányzók, érthetetlenül nyomott légkör, látens agresszió, és má' megint a Laczi. Címszavakban ennyi, lássuk gyorsan a részleteket:

A. csapat: Bakos B.-Jáger A.-Nika T.-Tóth A., (szigorúan névsor szerint)

A tarthatatlan, a szétválaszthatatlan, a megkülönböztethetetlen Bakos-Nika ikerpár ezúttal ismét nívós játszótársakat kapott a hétről-hétre egyre jobb formába lendülő Anna és a minden poszton bevethető András személyében. Eleinte úgy tűnt, az Ikreknek egyáltalán nem áll szándékukban a múlt héten megszerzett trónról lekászálódni. Anna bedobta, amit be kell dobni, András és Bálint nagy fantáziával játszva szőtték a támadásokat, Toma pedig MVP formát hozott az első meccseken. Aztán beleszürkültek a mezőnybe, a végére pedig teljesen szétestek. Talán azért, mert a sportban az igazi üzlet a sportfogadás, esetleg mert művészi lelkük visszahúzódó rózsabimbóként viselte a pályán metszőollóként megjelenő kőkemény ghettoballer stílust, netán mert egy terápiás beszélgetés keretében megállapították, mindannyiuknak szar napja volt, hogy is mernek ők itten villogni... Persze a másik két csapat is mindent megtett, hogy ne nekik legyen jó. (Azért a lóvéból, ha maradt...)

B. csapat: Antal M.- Barcsai K.- Barcsai M.-Flemming O.-Szabó B.T.

Kerülvén a kliséket azt mondhatnánk: minden jó, ahh, a vége jó. Két újonc, két Miklós, két szenvedélyes, de fegyelmezett ultra (a feleségem és a fiam, ollé, ollé, ollé, tessenek sűrűbben jegyet venni), a végén két siker. A lelkes újoncainknak és az alacsonyabb csapatszerkezetnek köszönhetően a mezőny leggyorsabb csapata voltunk, ezt az előnyt azonban csak a végére sikerült stabilan sikerré alakítani. A fél Budapestet gyermekkoruk óta rettegésben tartó Barcsai fivérek most először léptek nálunk együtt pályára, és itt is igazolták hírnevüket. Bátran törtek be a palánk alá, középtávolról pontosan céloztak és nagyszerű passzokat osztottak az alapvonal mentén. A Műegyetem leggyorsabb doktorandusza, Antal úr jól alkalmazkodott a mezőnyhöz (nem lehet nagy különbség számára az erdő és mi védelmeink között), önzetlenül passzolt, a befejezéseket viszont néha merő jóindulatból elkapkodta (hiszen igazán nem szép dolog egy épphogy csak észlelési fázisban lévő ellenfélről mindannyiszor kosarat dobni). Big T.-vel (aki Bostonban csak Green T. lenne, és palackoznák) mindig jó lenni, jól dob, harcol a lepattanóért és forintos labdákat hord magával, nagy mennyiségben. (Ezúton azért megerősíteném a múlt heti üzenetemet: akinek ilyen vaj csuklója és epedarugókon rezgő ujjai vannak, az dobjon többet kintről!) A védekezésünk végig agilis volt, sosem játszottunk alárendelt szerepet. Egyszer szaladtunk bele csúnyán a késbe (c. csapat ellen), azt viszont a bírókra és az elkapkodott támadásokra vezetnénk vissza. A végén viszont mindkét csapatot megvertük, beérett a sokéves munka gyümölcse.

C. csapat: Bakonyi R.-Christoph Á.-Tánczos L.-Vinkovits B.

Nehezen lendültek bele, de akkor nagyon. Két meccsen összesen 3 kosarat kaptak, és alig 8 percet voltak pályán. De legyen szó a vereségeikről az egész estéről: előre megfontolt szándékkal második hullámként érkeztek a helyszínre, ahol is kénytelenek voltak nagy duzzogva egy csapattá alakulni, lévén a pontosan érkezők már kialakították a maguk csapatait. A csapat újonca Ádám volt, ez azonban egy pillanatig sem látszott rajta. Bátran tört kosárra, és megtalálta a helyét minden játékfázisban. Körülötte egy olyan támadó gépezet működött, aminek nem igazán volt gyenge pontja. Bár Robitól most nem láttuk a "Kérdezd meg, mennyi az idő!" és a "Van nálam bőven labda, egyet beteszek a puttonyba" cselt, közelről-távolról halálbiztos volt és szívesen vállalta a test-test elleni küzdelmet. (Szabályértelmezésünket neki, és a rovat állandó olvasójának, Tomának ajánlom különös figyelmébe.) Laczi és Bálint pedig szépen egymásra, aztán a ritmusukra találtak, és a fejezet bevezetőjében említett két meccsen habosra is verték csapatukkal a mezőnyt. A kispadon azonnal megfogalmazódott a verdikt: ezeket azonnal felnégyelni! Végére jóllakottá vált a kis Real Madrid, szerencsére.

Heti szabály: bottal akasztás belemenés

A streetball-t a fair play szellemében játszák, mi pedig a streetball szellemében játszunk. Az mondja tehát a faultot, aki ellen elkövették. Van viszont olyan helyzet, amikor a támadó és a védő egyszerre kiált faultot. Ezt próbálnánk most tisztázni, nem lesz könnyű. Kérek mindenkit, aki idáig eljutott, rágja át magát a most következő száraz szabályismertetésen, hiszem, hogy ettől javulni fog a játékunk minősége.

A szabálykönyv szerint a belemenés meghatározása a következő:

44.1.3. Belemenés az olyan személyi érintkezés, labdával vagy labda nélkül, amikor a játékos az ellenfél játékos felsőtestének nekimegy vagy azt meglöki.

Ez így túl általános, tanfolyamra való. Minket igazából az érdekel, miként lesz faultoló a támadó játékos, mikor védekezett szabályosan a védő? Tehát:

44.5. Szabályos védőhelyzet

          44.5.1    A védekező játékos akkor foglalt el egy kiinduló szabályos védőhelyzetet, ha:

·         Szemben van ellenfelével, és

·         Mindkét lába a talajon van.

          44.5.2    A szabályos védőhelyzet kiterjed a játékos fölötti légtérre (hengerre) a talajtól a mennyezetig. Felemelheti karjait és kezeit a feje fölé vagy függőlegesen felugorhat, de felemelt kezeit a képzeletbeli hengeren belül, függőlegesen kell tartania.

Múltkor is előkerült, most akkor tisztázzuk, mit jelent a henger? (Nem Laczi, nem titeket...)

Íme:

44.3. Henger alapelv

          A henger alapelv (13. ábra) azt a képzeletbeli hengeren belüli teret jelenti, amelyet a játékos foglal el a talajon. A henger magában foglalja a játékos felett lévő teret, és a következők határolják:

·         Elölről a tenyerek,

·         Hátul a fenék, és

·         Oldalról a karok és a lábak külső széle.

          A kezeket és a karokat a felsőtest előtt legfeljebb a lábak vonaláig lehet kinyújtani könyöknél behajlítva úgy, hogy az alkarok és a kezek felemelt helyzetben vannak. A lábak közötti távolságnak a játékos magasságával arányosnak kell lenni.

És akkor, ha ez is megvan, árnyaljuk egy picit a képet:

44.6    Védekezés a labdát birtokló játékos ellen

          44.6.2    A labdás játékosnak számítania kell arra, hogy védekeznek ellene, és késznek kell lennie a megállásra vagy az irányváltoztatásra, amint ellenfele egy kiinduló szabályos védőhelyzetet vesz föl vele szemben még akkor is, ha ez a másodperc tört része alatt történik.

          44.6.3    A védekező (védő) játékosnak úgy kell elfoglalnia kiinduló szabályos védőhelyzetét, hogy ne okozzon testi érintkezést helyzete elfoglalása előtt.

          44.6.4    Ha egyszer a védőjátékos már elfoglalta kiinduló szabályos védőhelyzetét mozoghat, hogy folyamatosan védekezzen, de nem teheti ki a karját, vállát, csípőjét vagy lábát, és nem okozhat olyan érintkezést, ami megakadályozza, hogy a labdát vezető játékos elhaladjon mellette.

          44.6.5    Az „akadályozás/belemenés – labdás játékos” helyzet megítélésekor a játékvezetőnek a következő alapelveket kell alkalmazni:

·         A védőjátékosnak el kell foglalnia egy kiinduló szabályos védőhelyzetet szemben a labdás játékossal, mindkét lábával a talajon állva.

·         A védőjátékos ebben a helyzetben maradhat, függőlegesen felugorhat, illetve oldalra vagy hátrafelé mozoghat, hogy megtartsa szabályos védekező helyzetét.

·         Amikor mozog, szabályos kiinduló védőhelyzetének megtartása érdekében pillanatokra felemelheti egyik vagy mindkét lábát a talajról, de csak akkor, ha ez a mozgás oldalra vagy hátrafelé történik, és nem a labdás játékos felé.

·         Az érintkezésnek a felsőtesten kell bekövetkezni, amely esetben a védőjátékost úgy kell tekinteni, mint aki először ért az ütközés helyére.

·         A szabályos védőhelyzet elfoglalása után a védőjátékos a hengerén belül elfordulhat, hogy csökkentse az ütközés erejét, illetve elkerülje a sérülést.

                           A fenti esetben a hibát úgy kell tekinteni, hogy a labdás játékos okozta.

Ez az általános szabály, egyértelmű fogalmazás, nincs mit hozzáfűzni. Remélem ez segít tisztázni a félreértéseket, és főleg hogy jövőhéten nem a levegőben elkövetett szabálytalanságokkal kell valamilyen apropóból foglalkoznunk...

MVP:

Szerintem most nem volt egyértelműen kiemelkedő teljesítmény. Megosztani három legény között lehetne (Nika-Tánczos-Vinkovits), a női cím pedig Annáé.

Play Of The Week:

(Nem én találtam ki, a kispadról hangzott el.) Big T. szedi a támadólepattanót, no look pass to Flemming, aki jobb oldalon lent egy hát mögötti átadással Barcsai K. budapesti lakost hozza helyzetbe, ő pedig nem hibázik ziccerben.

Rookie Of The Week:

Bár mindhárman kiválóan helytálltak, én Barcsai Károlyt jelölöm erre az igen becses címre. Azt mondta, iskolás kora óta nem kosarazott ilyen jót.Az ilyen mondatoktól én teljesen ellágyulok. (Meg a kis tömött fehér borítékoktól. Khmm.)

Már csak hármat kell aludni.

Ja, és megfázásra kifejezetten jó a sport.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.